I believe

I believe in love, I believe in harmony

I believe in peace, I believe in fantasy.

I believe in you, I believe in me.

I believe in life and that I can do anything.

I believe in people, I believe in children.

I believe in freedom, I believe in success.

I believe in God, I believe in eternity.

I believe I can fly over the highest hills.

Pillanat-hatás

Egy aprócska, de erős szívdobbanás kíséri minden szavad. Várom a pillanatot hogy megszólalj. Várom, hogy a bőröd, ahogy az enyémhez ér szikrát vessen. Vágyom, hogy karod fonjon körbe engem. Csak bizonytalanul képzelem el a jövőt, s álmodom, álmodozom, naivan, reménykedve a szépben, a jóban. Eljön vajon a nap, mikor lesz jövőnk? Nem jövőm. Nem jövőd. A miénk. Egy és ugyanaz. Egymásba fonódó szálak, melyek körülszövik életünk. Akkor talán majd végre élhetünk. Semmiben sem vagyok biztos, hogy mi kell nekem, mire vágyom, de érzem a hiányt idebent és talán...- nem biztos, de lehet, hogy- ...te hiányzol.

Felfogni való

Cipőim talpa alatt, recsegnek, ropognak a selejtes cukorkák.
A csomagolásuk száll a nedves, ragadós levegőben,
A hajamba kap és ott marad.

Kicsusszanok az ablakon, repülök...szabadon.
Nincsen célom, szállok csupán kikerülve a háztetők seregét.
Szökdécselve.

Elragad a vad, dúló vihar jobb keze, s átdob a balba, majd ismét vissza.
S én csak csapódok útközben
Össze-vissza.

Sebzetten, csapzottan, kócosan megtépve esek,
Sőt hullok a földre, ripityára törve, depresszióba esve, hidegben.
Rettegve.

Leszállt az éjszaka, felvette fekete parókáját. Összehúzta magán a kabátját.
Beszorítva engem a sötétségbe.
A sötétség szívébe.

Értelmét vesztette minden erő, szépség, szándék.
Csak kiáltani lehet torokhangon, fröcsögjön a nyál és...
Szálljon a hangom.

Atombombaként robban szét a kiáltás és kitörve az éj koponyáját,
Kinyúl a fényért, s lehúzza segítségül.
Hatalmas kezét.

Megragad a friss, fehér, fényes, tiszta remegés.
Elfut előle az árny, a rettegés csúf állata, majd felcsap
A földből a boldogság.

Ezer és ezer, vad, repkedő színcsóva, mind más és más.
Ízük, szaguk húz, felemel, feldob és elröpít...
Újra a világosba.

Betérek egy új házba, új szobába. Telerakva cukorkával.
Mind becsomagolva és szemembe repül egy fénykép sarka:
A régi szoba... ki lett pucolva.

Rég.

Rég volt már, mikor még tündérmesék létezésében bízva,

 naiv módon elhittem amit mondtak nekem. 

Feltétel nélküli bizalom volt, amit azóta kettétört a valóság.

 Csupán ezért nem hiszem már el, amit mondanak.

Hogy történt?

Egy helyes kis padocska két végén. Itt ülünk... TE... és ÉN.
A csendet némaság töri meg. Légzésünkkel a levegő együtt remeg.
Körül nézek, majd fel... és le. Félek belemerülni a jelenbe.
Ülünk itt, nyugodt csendben. Itt ülünk, csak mi... KETTEN.

Ülünk ketten, bárhol... valahol... és jönnek más emberek.
Néznek... Vissza nézek. Mosolyognak... Valamit érzek?
Elgyengülök, átver a szívem. Rosszat érzek. Igen. Érzem. (Hűtlen.)

Átver... Verjem vissza? Engedjem? Hogy megússza...

Bizonytalanul ülök... melletted. Távol. A térdem remeg.
Gondolatban már felkeltem. Elmentem. Messze innen.
De mikor indulnék, valami visszatart. Mozdul a helyes kis pad.
Megemelkedik az egyik vége... Így kerültünk... közelebbre...
...EGYMÁSHOZ.

Szomor'zápor

Megtépázott, rongyos szívem legeli a bánat.
Próbálom elűzni, de megtart magának.
Fagyos erem reped, a vérem forróbb a tűznél,
S a kínom még szörnyűbbnek tűnik csillagfénynél.

Belülről mar, kívülről öl, elemészt.
Vicsorogva várja szívem tortájából a rá eső részt.
Félek, mert bánt és ha véletlen elfeledem,
Bosszúból erősebben rángatja madzagon az életem.

Belém harap és egy részem a fogai közt marad,
Fájdalmakkal fekszem, akár a sebzett vad.
Nyújtom a kezem, látom merre a fény.
Érints meg, segíts fel... ... Istenem...
...nincs vége még...

DICS.

Érzem Isten kezét, ahogy vígasztalva simogatja szívemet,
Érzem ahogy mindenemet átjárja a kegyelmes szeretet.
Isten tökéletes lelke által érzem, hogy szeretek.
Ebben a világban, s mégis, Istenben élhetek.

Jönnek próbák, falak, kínok ellenem,
Állok szilárdan, mert pajzsom és fegyverem az Istenem.
Megyek az úton és ha elbotlom is, felállok,
A legmélyebb sárban vergődve Uramhoz kiáltok.

Kiragad a mélyből és maga mellé emel fel,
Örökké szeret engem, irgalmával, kegyelemmel.
Nem kell félnem, bármi is törne ma rám,
Mindig, mindenhol véd, óv és szeret az Atyám.

Craziness

There's too much sadness in this world,
unicorn tears grows into rivers.
Pain is screaming loudly, over people's head,
Clowns are walking here, but they're dead.

My scars are dancing on my whole body,
my blood is singing songs painfully.
Feets are shaking, hands are on necks.
Crazy world's disease do it's silly craziness.

What's up man?- they asking, but they don't care,
cats are walking on walls, in their underwears.
Water is pink, blood is green, my brain turns blue.
I wanna get out and break down society's walls.

Silly story

I can't hide my feelings and still..
You don't see.
My heart is beating hard
but others are louder than me.

This situation is too difficult, to tell,
but at the same time it's really easy.
I don't need too much words,
maybe only three...

One with 'I', one with 'L' and the last with 'Y'.
In that three words, there's everything. I can't hide.
Maybe it would be easy to say, I don't know.
My voice is choked away, when I say: "_    _ _ _ _    _ _ _".

Boldoggá tesz-e?

Boldoggá tesz, hogy nem vagyok otthon.
Boldoggá tesz hogy késő van, de még nem alszom.
Boldoggá tesz a csend a furcsa zajokkal.
Boldoggá tesz a sötétség, kint a csillagokkal.
Boldoggá tesz a puha pléd körülöttem,
és az unikornisos párna, amin fekszem.
Boldoggá tesz a könyv amit olvasok,
amitől egyszerre nevetek és sírok.
Boldoggá tesz a tejszínhab a számban,
talán mindig is ilyesmire vágytam?
De valami hiányzik.
Boldoggá tenne mindez? Hogyan?
Az hiányzik épp, ami pótolhatatlan.
És inkább lennék kínok közt vele,
mint a boldog-dolgok között elveszve.
Egyedül.

Egy végtelen vers.

Az életem egy könyv, a szavaim dalok,
melyben én egy rajz, vagy festmény vagyok.
A tettem sport, a párbeszéd virágoskert..
A világom sajátos.. egy végtelen, vég nélküli vers.

Kedvelem. Szeretem.

KEDVELEM
Bármit is teszek, nem tudom kiverni a fejemből. A jelenléte megnyugtat és izgalomba hoz, egyszerre félek és örülök, ha beszélnem kell vele. Az irántam való kedvessége számomra ünnep. Amikor beszél hozzám, a gyomrom megremeg, a hangom elszáll, a szívem kalapál. Minden mozdulása szikrát kelt bennem és ez elkerülhetetlen. Jó tudni, hogy egy kicsit érdeklem. Mert él bennem. Valamelyest. Élvezem, hogy gondol rám néha és talán... egyszer... elhív majd egy randevúra? BESZÉLGETNÉK VELE! Meg akarom érinteni. Levest, teát főzni neki. A homlokát megpuszilni. A kezemet az övébe kulcsolni. Átkarolni. Az illatát beszívni, kifújni.  EGYSZERŰEN SZERETNI. Élni-halni. Érezni.
SZERETEM.

Szerelmes vers 'E' betűvel.

Szerelmes lett.
Megtette.
Nem tehet ellene.
Reménytelen.
Lehetetlen.
Szerelem.
Kell nekem.
Végem.

Vége.

Embertelenségig méla

Emberek.
Sokan.
Sok félék.
Mind mások, még ha egyformának is tűnnek.
Sokan vannak.
Talán túl sokan, s mégis néha sehol-senki.
Olykor.
Olykor elnyom a tömeg, magába ölel.
De van hogy a magány fojtogat.
Vagy éppen jókat társalog veled.
Mert te akarod.
Meghatározhatatlan.
Érted.
Érted?

Hogy is van ez?

Hiába.

Sikítanék, de hiába. Nem hallja senki.
Éhes vagyok, itt a kenyér. De minek enni?

Létezni fáj. Mindig. De meghalni rosszabb.
A felénél elfáradtam, de az út még hosszabb.

Kilépnék, de nincs hova. Mély a szakadék.
Elkorcsult az egész világ. Rohadék.

Fájdalom van a kezemben. A szívemből ered.
Hagyjatok meghalni. Vajon kinek kellhetek?

Sikítani...

Borospoharat a falhoz vágni,
a lecsurgó vörös löttyöt nézni.
Üvegcserepekben mezítláb ugrálni,
hagyni a fejemet fájni.

Papírlapot cafatokra tépni,
összegyűrni és megenni,
az összeset felgyújtani,
hagyni mindent...porig égni.

Hagyni lenni, hagyni fájni,
halastóba belefúlni,
az öklömet a falba verni,
a szememet vörösre sírni.

Gitárt a padlón összetörni,
zenét a fülemből kitépni,
a fejemet az asztalba verni,
hagyni mindent... elvérezni.