Pillanat-hatás

Egy aprócska, de erős szívdobbanás kíséri minden szavad. Várom a pillanatot hogy megszólalj. Várom, hogy a bőröd, ahogy az enyémhez ér szikrát vessen. Vágyom, hogy karod fonjon körbe engem. Csak bizonytalanul képzelem el a jövőt, s álmodom, álmodozom, naivan, reménykedve a szépben, a jóban. Eljön vajon a nap, mikor lesz jövőnk? Nem jövőm. Nem jövőd. A miénk. Egy és ugyanaz. Egymásba fonódó szálak, melyek körülszövik életünk. Akkor talán majd végre élhetünk. Semmiben sem vagyok biztos, hogy mi kell nekem, mire vágyom, de érzem a hiányt idebent és talán...- nem biztos, de lehet, hogy- ...te hiányzol.